Isten legnagyobb ajándéka: jeges rettegés
A rettegés tipikus pótcselekvés, de nélküle képtelenség kitörni a mókuskerékből.
Szó szerint MINDENKINEK szüksége van az ilyen tömegpánikra, mint, amit most a koronavírus okoz.
Olyan ez, amint amikor belekerülünk egy kezdetben nyugalmat és biztonságot adó burokba (mondjuk egy erős gumiból készült léggömbbe). Benn védelmet kapunk, nem kell aggódnunk az eső, a hideg és sok más külső hatás miatt. De ez hatás gyorsan elillan és rövid időn belül rájövünk, hogy korlátozza a mozgásunkat, a szabad kilátásunkat és egész életünkre rányomja negatív bélyegét. Nem tudunk magunkhoz engedni senkit… magunkra maradunk burkunkban a hülyeségeinkkel… nem marad senki más, akivel megoszthatnánk az életünket… Fojtogatni kezd a magány és ölni kezd az unalom, a változatlanság és a doh…
Lassan elfogy körülöttünk a levegő…
Érezzük a félelmet, nagyon is tisztában vagyunk vele, hogy amit csinálunk abból még rosszabb fog kisülni, tudjuk, hogy csak még gyötrelmesebben jöhetünk ki akaratosságunkból, életfelfogásunkból, de mégis bízni akarunk a valami megfoghatatlanban… rajtunk kívül állóban… a sorsban… Istenben… majd csak lesz valahogy… Miért is ne lenne? Hisz tudjuk, érezzük: mindig van valahogy… Ha másként nem, akkor jön egy orvos, egy messiás vagy jó tündér, aki varázsszóra mindent bajunk alól felment…
De, amikor ennyire eszkalálódik a helyzet, amikor ennyire sok ember ugyan attól retteg, mint mi… egyre nehezebben találjuk a „majd lesz valahogy”-at… azt látjuk, hogy pont ugyanattól félnek… pont ugyanaz foglalkoztatja őket is… Már nem tudunk – hatékonyan – panaszkodni… a zokszó már pillanatnyi megkönnyebbülést sem hoz… de aztán minden visszaborul ránk…
Sőt…
Oda-vissza öntjük egymásra a moslékot… Szerettünkre, felebarátunkra borítjuk „lelkünk szennyvizét”, ő meg felháborodik – jogosan, hiszen ehhez neki semmi köze – és az egész eljárást kikérve magának az egészet visszakeni a képünkre… megtoldva a saját belső feszültségeivel és háborgásaival… és innen kezdünk mindent elölről… míg teljesen bele nem fáradunk.
Az élet azt üzeni: változtatnunk kell a felfogásunkon…
Tele vagyunk aggodalommal – amire bizonyára minden okunk meg is van. Körbe vesz és áthatja életünket egy csomó válság. Klíma veszély, a politikusok lesz.rnak minket, betegség, létbizonytalanság, recesszió, kicsúszni látszik lábunk alól a talaj, mindenféle járvány támad, ég a fél bolygó… a lista majdnem végtelen…
Érezzük belül a bajt, nagyon is tisztában vagyunk a ténnyel, hogy a falnak rohanunk… fejjel… de leszegjük tekintetünk és megyünk tovább… rendíthetetlenül… Megyünk, mert még nem fogyott el a levegő, még nem korlátoz eléggé a kőrülőttünk lévő fal. S, ez egészen addig így marad bennünk a feszültség, amíg át nem változik – valamilyen katalizátor hatására (mondjuk egy világjárvány) jeges rettegéssé válik a félelem és nem lesz rajtunk olyan nagy a nyomás, hogy minden – eddig tartalékolt – dühünket, erőnket mozgósítva megembereljük magunkat és leszaggatjuk magunkról az eddig biztonságot adó burkot.
Tehát Isten, a szerető Isten nem adhat nekünk nagyobb ajándékot – az ilyen helyzetekre – mint a jeges rettegést, ami által már nem nézünk se embert, se istent… kiállunk magunkért… a boldogságunkért és persze az ebből következő gyógyulásunkért. Felszívjuk magunkat, teszünk magunkért, tisztára söpörjük életünket és végre megint betudjuk engedni azt, ami ÉLTET, amiért ÉRDEMES ÉLNI!
Érdekelnek a kiadványok!
Szeretnél lélekrajz elemzést?
Igen, kérem a lélekrajz elemzést!
Kérem az elemzést!
Szüksége van a könyvre?
Érdekel a betegség mint pótcselekvés c. könyv!
