Lehetünk annyira éhesek, hogy a vasszöget is megegyük? A válasz megdöbbentőbb, mint hiszed!
Ha megéhezel… a vasszeget is megfogod enni… jutottak eszembe Nagymamám szavai, amikor rádöbbentem mennyi mindent tömtem (a pocakomba) az életembe, hogy mennyire megfeküdte a gyomrom… és milyen átkozottul nehezen szabadultam tőle!
Gyermekként, nem voltam valami jó evő… mondjuk azóta nagyot változott a világ 😉
Válogatós voltam… vagy nem ettem meg minden…sz..t…
Nem voltam jó evő és ha éppen úgy hozta a sors, zsarolásra használtam az evést… a nem evést… is.
Nagyszüleimnél nevelkedtem és ők még a régi iskola hívei voltak... nem voltak olyan könnyen zsarolhatóak… de ez persze nem tartott vissza. Amikor nem kaptam meg valami vágyottat, simán visszautasítottam még a legínycsiklandóbb ételt is.
És mi volt ilyenkor a válasz?
Nem baj, ha éhes leszel, még a vasszöget is megfogod enni…
És tényleg…
Igaz nem pont szó szerint, az emberek túlnyomó többsége tényleg megeszi a vasszöget is… amikor éhes… amikor kivan éhezve.
Miért nem eszünk, amikor éhesek vagyunk?
Meg kell értenünk egy igencsak fontos vezérelvet! Az ember mindig mindent azért tesz vagy nem tesz, mert attól valamilyen jót, előnyt, hasznot remél! – és ez akkor is így van, ha ez nem tudatosodik benne
Azért nem eszünk valami jót, mert eltudjuk magunkkal hitetni, hogy ez a helyes! Mert ha mondjuk mások… szeretteink… a külvilág… vagy Isten látja szenvedésünket (mártírságunkat), megkönyörül rajtunk és megadja végre azt, amit nekünk kellene megadnunk… magunknak… De… Ehelyett éhezünk, sanyargatjuk magunkat és zsaroljuk a világot… értelmetlenül! – és esszük a maradék… szöget… egy kis narancslével… hogy könnyebben csússzon…
Így válik véres valósággá egy „ártatlan” fenyegetőzés…
…vagy önmagát beteljesítő jóslattá?
Gyermekként, de akár felnőttként is nevetünk egy ilyen mondatra: majd megennéd te még a vasszöget is…
… aztán amikor tényleg magunkba tömünk valami emészthetetlent, gyomor megülőt, miközben szeretetre éhezünk… önbecsülést reggeliznénk… az értékesség édes ízű sütijéből ebédelnénk, vagy megelégedettségből vacsoráznánk… csak pislogunk, mint az a bizonyos béka a kocsonyában.
Éhezünk…
Túl sokáig vonjuk meg magunktól a falatot, túl sokáig halogatjuk elismerni erényeinket, jó és kivételes képességeinket… túl sokáig toljuk el szánktól a falatot… találunk… gyártunk mindenféle buta kifogást… Másnak akarunk megfelelni… Talán Istent akarjuk zsarolni…
Ki tudja?
„Talán” érdemes lenne utána járnunk, hogy miért tömjük magunkba a vasszöget?!
Megesszük a vasszöget és csodálkozunk, hogy TELE vagyunk…
… teljesen.
Lehet, hogy ez nem tudatosodik bennünk… és az is könnyen lehet, hogy vér profi módon el is tüntetjük magunk elől, mindazt a feszültséget, amit jobb híján magunkba tömtünk, de… ha megmagyarázhatatlan feszültség munkálkodik bennünk… érthetetlen tüneteink támadnak… kalimpál a szívünk… felmegy a „pumpa”… valamilyen anyagcsere zavarunk támad… mindenképpen érdemes utána néznünk – persze ha nem zavarnak bennünket az egészen biztosan bekövetkező állapot romlásunk –, hogy mi mindennel tömtük meg a „hasunkat” a tápláló, erőt adó és gyógyító érzések helyet!
