Nem Valentinra… egy “táncos” történet

Vaíentin napi tánc

Amíg kívülről nézed… amíg csak a vásznon látod… amíg csak elképzeled, addig olyan egyszerű a tánc… olyan szép és látványos, hogy két ember, egymásba feledkezve élvezettel mozognak együtt, valami misztikus, földön túli érzést árasztva magukból.

A tekintetük egybe forr, érzik egymás rezdüléseit, néma gesztusait… minden tökéletes és talán nem is lehetne másként…

Kívülről minden olyan szép… olyan vágyott…

Őszintén! Kinek a szívében ne ébredne vágy, hogy ő is ilyen csodálatos harmóniával lényében táncoljon, vagy így élje életét?

Nekik könnyű… látjuk a pillantásaikból… a mosolyukból, minden apró rezdülésükből…

De a valóság más!

Az igazság az, hogy addig míg minden létező rezdüléseiket összecsiszolták, számtalanszor megsérültek, egymás lábára tapostak. Szívük szerint számtalanszor feladták volna. Lett volna más, akivel próbálkozhattak volna, de mégis valami hajtotta, valami láthatatlan kapocs összekötötte őket…

Mindketten bíztak! – magukban, a megérzéseikben

Ez a bizalom, az apró, külső szemlélő számára észrevehetetlen, felfoghatatlan és feldolgozhatatlan jelek egymás felé vonzotta őket és minden nehézség, sérülés ellenére bíztak… és élvezték a bizalmat…

Kezdő táncosként, teljesen természetes, hogy sokkal jobban kell figyelned lépteid, apró mozdulataid, érthető jelzéseid. Egészen biztos, hogy bármennyire is figyelsz, rá fogsz lépni partnered lábára… egészen biztos, hogy nem úgy fogtok együtt mozogni, létezni, ahogy szeretnél… legalábbis eleinte biztosan nem… és akkor sem, amikor egyikőtöknek vagy mindkettőtöknek rossz napja van… nem vagytok ott – maradéktalanul fejben, lélekben.

Türelemmel bíznod kell… együtt kezdtetek táncolni… szerettek együtt táncolni… még ha időnként egymás lábára is léptek… még ha időnként elegetek is van…

De emlékeznetek kell…

Meg kell látnod a szemében: szeret táncolni… veled…

Tudod, én nem vagyok jó táncos… talán gyermekként nem tanultam meg a tánc, a társas tánc alapjait…

Nem vagyok jó táncos… talán felnőttként elfelejtettem, hogyan is kell táncolni, hogyan is kell felhőtlenül élvezni a táncot… talán kinevelték belőlem… talán csak elnyomtam magamban a tánc szeretetét…

De táncolni vágyom!

VELED!

Sokszor a lábadra léptem… volt, hogy annyira, hogy fájdalomtól könnybe lábadt a szemed… de nem szóltál és táncoltunk tovább… mert szerettünk egymással táncolni…

Lehet, hogy már nem akarunk, nem tudunk együtt ropni…

De Isten se tudja megmondani, hogy könnyebb lesz-e újra kezdeni, újra próbálni, amikor oly sok csalódást, oly sok lábra taposást és sérülést kellene semmissé tenni… vagy egyszerűbb új partnert keresni és újra tanulni a tánc szeretetét!

Visszaforgatnám az idő kerekét… semmissé tenném, de nem lehet…

El kellene képzelnem, hogy nélküled… mással táncolok, de nem tudom… egész egyszerűen képtelen vagyok rá… csak Veled szeretnék táncolni… Újra… Önfeledten… mint a filmeken… Hogy ölhetném ki a lüktető ritmust?

Persze… ha valóban mással táncolnál már… elengedlek… csak élvezd végre újra a tánc örömét…

De ettől még… botladozó, tétova léptekkel… minden mozdulatot újra átgondolva… fejben… lélekben Veled táncolok… és álmodozok… mint a moziban… és azt álmodom, hogy ez könnyű, ezt elérhetem.

 

Ha te sem vagy elég jó táncos… ha te is rászoktál lépni partnered lábára… oszd meg vagy küld tovább ezt a rövid ki mesét, hogy hozzá is eljuthasson... hogy megérthesse mi zajlik benned… még akkor is, amikor nem tudod megfelelő szavakba önteni.

2 hozzászólás

  1. Stefkó Katalin dátum február 14, 2021 4:28 du.

    Ez olyan megható, és elgondolkodtató lett.
    🤗

    • Pósa Ferenc dátum február 14, 2021 5:15 du.

      Köszönöm… igyekeztem kifejezni a kavargó érzéseim

Szóljon hozzá!