Miért szenvednéd a magányt, amikor lehet másként is?
Abban az első pillanattól kezdve egyet érthetünk a magánnyal kapcsolatban, hogy ez az érzés szó szerint pokolian tudja marni bensőnket, de olyan szinten, hogy pont úgy elemészti tartásunkat, lelki erőnket, mint a pokol kénköves tüze. Képtelenek vagyunk bármi értelemes dolgot látni és az idő múlásával tehetetlenül sodródunk az egyre nagyobb sötétség felé… és amíg nem tanuljuk mi ilyen esetben a teendő, minden csak egyre rosszabb lesz… márpedig muszáj kezdeni vele, muszáj kimászni belőle…
Különben… Nem, ebbe jobb bele sem gondolni!
Ki kel belőle jönnöd, de meg kell könnyítened a rád váró feladatot azzal, hogy emlékszel: voltál már ilyen helyzetben… talpra álltál már… és: egészen biztosan eltudod célod, amikor megérzed annak „jóságát”
Magány vs. Egyedüllét
A hétköznapok során nem is minden esetben tűnik fel ennek a két érzésnek a nagyon is különböző jelentése.
Miért is tűnne fel?
Hát… Mondjuk azért, hogy megértsük és megtalálhassuk a helyes hozzáállásunkat.
Ne dőlj be! Ez a két szó, nem egymás szinonimája! Egyészen mást jelentenek!
De nagyon durván mást!
Megpróbálhatjuk egy kaptafa alá venni, de olyan szépen befogjuk magunkat vezetni az „erdőbe”, hogy „öröm lesz nézni”!
Lelkünk mélyén ugyan érzünk különbséget, de tegyük szívünkre a kezünket és valljuk be: nem fogunk jobban utána járni jelentésének… Pedig már a régi viccben is kiderült: nem mindegy, nagyon nem mindegy, hogy jár vagy megy a táncosnő hasa: https://hu.wikipedia.org/wiki/Brachfeld_Siegfried
Vágjunk bele!
Amikor úgy fogalmazod meg érzésedet, hogy egyedül vagy az azt jelenti, hogy: nincs melletted más, de ezt te választottad, te vonultál félre, hogy önmagadban légy és te mindenképpen ott vagy önmagadnak… S, tudatában vagy valódi érzéseidnek.
Elfogadod vagy igyekszel elfogadni gyengeségeidet, de ugyan akkor gondoskodsz életedről… támogatod vágyaid… és ami az egyik legfontosabb: szereted magad… és ezt a lehető legtöbb formában ki is fejezed önmagad felé.
A magány nagyon mást jelent!
Amikor a magányól beszélsz, akkor egészen más érzések kavarognak benned… és úgy érzed, hogy egy másik kifejezés írja le a lehető legpontosabban állapotodat. Azért használsz más szót, mert mást érzel!
Pont!
Ez ilyen egyszerű.
A magánynál is hiányoznak mellőled az emberek, de ebben az esetben SENKI sincs melletted!
TE SEM!
Te sem állsz magad mellett! – legfeljebb szidod, okolod magad… de ezt ne nevezzük támogató kapcsolatnak.
Te sem érezteted, hogy társa vagy önmagadnak, és nem is törekszel megadni ezt. Bezárva, csapdában érzed magad.
Lehet, hogy csak pillanatokig tart ez a csapnivalóan rossz érzés, de egy „rövid bemelegítő” szakasz után simán eltarthat órákig, napokig vagy hetekig is, és ha nem a megoldásra figyelsz, ha nem az a legfontosabb, akkor egész egyszerűen állandósulhat is. még akkor is, amikor egyébként minden porcikád berzenkedik ellene.
Honnan ered és miért alakul ki a magány?
A magány sem alakul ki csak úgy… ukk-mukk-fukk.
Meg kell érte dolgoznod!
KEMÉNYEN! – fájdalmasan
Minden alkalmat meg kell ragadnod a csalódottság megkeresésére és mindent meg kell tenned annak érdekében, hogy képes legyél csak azt észrevenni, ami megkeseríti szíved…
De minimum ezért kell keményen dolgoznod, hogy összekeverd (egy adott dologgal kapcsolatban) jó és rossz érzésed… és ezt egészen addig kell folytatnod, míg egy nagy büdös, kezelhetetlen és felismerhetetlen katyvasz nem lesz belőle… hogy aztán egésztől megijedj, bepánikolj és elzárkózz előle… és végső soron önmagad elől is!
Könnyű belátni, hogy ez hova vezet!
Magányt érzel, amikor:
Tüskéket növesztettél az egész világ távol tartására, a vélt vagy valós kritikák, bántások, a fájdalmat okozó szavak ellen... S, minél több apró sikert érsz el a távolságtartás növelésével, annál több elriasztó tüskét fogsz még teremteni.
Észre ugyan nem fogod venni, de egy idő után már csak a látszat védelmet biztosító tüskésítéssel leszel elfoglalva. Ezek profi módon elriasztják ugyan a kívülről érkező érzéseket, közeledési szándékokat, de a tüskéknek lesz még egy következményük: amikor tükörbe nézel, egy szúrós, távolságtartó és remegő – vagy félelemtől, vagy idegtő – embert fogsz látni… és tüskéket, tüskéket, sebeket… még tüskéket… megszámlálhatatlanul sok és egyre gyarapodó számú és mindent beborító tüske „hegyet”, ami azért elég ekeserítő szembesülés tud lenni.
De akkor mit ad a sok tüske?
Tükörbe nézel, de ott már nem egészséges énképedet, csak a tüskéket fogod látni… még akkor is ezt fogod látni, amikor szemlesütve figyeled önmagad. Ekkor már nem az önvédelem eszközét, valami jó dolgot fogsz látni, hanem valami olyat, ami csalódottságot, undort és persze fájdalmat fog ébreszteni…
Tehát a tükörben nem önmagadat vagy életedet, vagy ezek szépségét fogod látni, hanem azt, amit a külvilág távolságtartására magadra növesztettél és ami oly sok fájdalmat generál most már benned!
Ezzel szembesülve még inkább bezárkózol… a „biztonságod érdekében” még több ajtót zársz be… Azonban ez a tevékenységed visszájára fordul és mégsem biztonságod, hanem magányosságod fogja tovább növelni. Különösen akkor válik ez sarkalatossá, amikor tudatosodik: már rég nem önmagad támogatása a célod… épp ellenkezőleg: önmagadat bántod…
Bezárkózni mégis jó!
Az, hogy magadra rántod az ajtót, az, hogy egyre több lehetőséget elzársz a külvilág elől, az első időben egy nagy biztonsággal kecsegtető, számtalan haszonnal járó elképzelésnek tűnhet.
De erről az elképzelésről nagyon hamar kiderül a valóság.
Ami az első percekben megnyugvást ad, az a következőben nyom nélkül elillan és törvényszerűen egy egészen más előjel érzésnek adja át a helyét…
A magány: bezárt ajtó
Amikor bezárkózol, magaddal viszed a kiváltó okokat is… és ezekkel együtt maradsz magadra, melyek aztán szabadon rághatják lelked…
Aztán, mikor jön valaki, aki már hiányol, aki vágyik rád és szeretné érezni lényed szépségét és csendesen kopogtat ajtódon, te meg, hogy le ne bukj, hogy ki ne derüljön az a sok magaddal vitt sz.r, szépen csendben maradsz… mintha nem lennél ott, mintha nem is léteznél…
A másik tiszteletben tartja döntésedet…
Szólongat még egy kis ideig… a bezárt ajtón keresztül kérdéseket tesz fel, érdeklődik hogyléted, érzéseid felől, de mivel nem kap választ, három lehetséges megoldás marad előtte:
- Rád hagyva döntésed bízik, hogy majd csak kinyitod, kinyílsz felé és elmondod a benned rejlő érzéseid…
- Egyre kétségbeesettebben, egyre hangosabban szólongat, kiabál és dörömböl az ajtódon. Érzi, hogy baj van, de az ajtódat csak erősszakkal lehetne kívülről kinyitni… végül rád hagyja.
- Erővel rád töri az ajtót… és viseli a rázúdított szidalmakat.
Ezt meg is koronázhatod ezzel: amikor kívülről próbálnak bejutni elzárt világodba – bármennyire is óvatosan közelednek – akkor végre eltudod magaddal hitetni, hogy kézzel fogható „okot” találtál a bezárkózásodra…
Kinél van az ajtó kulcsa?
A bezárt ajtókat csak te tudod kinyitni!
Nem csupán azért, mert senkinek sem tudnád az életedbe való beavatkozást engedni – különösen nem ilyen mértékben.
Ezt az ajtót, ezt a lehetőséget azért zártad be, mert ezt érezted jónak, követendőnek. Ami azt is jelenti, hogy a kívülről való nyitogatási szándékot csak rossznak, veszélyesnek vagy félelmetesnek tudnád megélni, ami tovább erősítené a zárkózási vágyad és ezzel együtt a MAGÁNYOD.
Az ajtó kulcsa nálad van, te tudod kinyitni.
Találd meg a nyitás örömét és leegyszerűsödik életed!
Mi nyitja „ajtód”?
El kell jönnie a pontnak, amikor már te akarod kinyitni és sarkig tárni az ajtód.
Ez alapvetően két esetben következhet be:
- Meggyűlölőd a bent létet. Ráébredsz, hogy ott megfulladsz és eleged lesz az egész bezártságból.
- Ráébredsz és ráérzel: jó kinn és már megtudod magad védeni.
Érzned kell: ha az a szükséges, akkor elszaladsz a baj elöl… de, ha az a jó megoldás, akkor megvéded magad… és ha a világ össze is dől… bármikor beszaladhatsz a biztonságot jelentő „pánik szobába”.
Tudod… azért zárkóztál be, mert az biztonságot adott… kinyílni is csak akkor leszel képes, amikor ott legbelül érzed: megerősödtél, tanultál és most már biztonságban érezheted magad. Így és csakis így szűnhet meg a zárt ajtó értelme … és ha úgy tetszik, magától fog kezed a kilincs felé nyúlni.
Van segítség!
Nem kell mindent egyedül megoldanod! De légy tisztában a ténnyel: „csak” segítség létezik számodra!
Tudom, azt szeretnéd, hogy valaki segítsen… nyissa ki a szabadság ajtaját, de amíg minden kopogtatásnál összerezzensz, megijedsz, addig a már ismert, zárt ajtót választod…
Muszáj, hogy kétség ébredjen benned… Fel kell tenned a kérdést: tényleg olyan jó bent?
Nem lenne jobb kinn?
Mi rossz történhet?
Mennyi mindent nyerhetek?
Használd az egészséges kétkedésed, hogy elő jöjjenek az előnyei.
A magány nyomot hagy testeden és megbetegíthet!
Egy ilyen – komoly érzelmeket kavaró – állapot kizárt dolog, hogy nyom nélkül maradhasson életedben! Kizárt, hogy egy ilyen nagyfokú elnyomás ne váltson ki – akár már rövid távon is – testi tünetet vagy nagyon is jól körül határolható betegséget vagy betegség együttest. A magány és mögötte vagy vele együtt megjelenő nyomasztó, stresszt fokozó érzelmei és hangulati hullámzásai komoly szerepet kapnak az idegrendszeri, vérnyomás, szív és érrendszeri megbetegedések kialakulásában.
Amennyiben te vagy szeretteid érintettek lehetnek ebben a lelki állapotban, akkor mindenképpen gondolkodj el azon, hogy alaposabban utána olvasol és megoldást a gyógyulásra a Betegség, mint pótcselekvés, illetve a Betegség csapdájából a gyógyulás felé című könyveimből.
Mi jelenti a megoldást?
Ha mégis elakadsz… keress bizalommal és összeállítunk egy könnyen használható tervet szabadságot visszanyerésére… Mert minek is maradnál bezárva, amikor lelked szárnyalni vágyik?
