Miért ijesztőbb a gyógyulás, mint a betegség – segítői szemmel
Az ember – és minden élőlény – alapvetően haszonelvű: mindig azt választja, amiből a maga sajátos logikája szerint több „hasznot” remél.
Ebből a nézőpontból nézve, kliensed betegsége soha nem véletlen műve. Sokkal inkább üzenet, pótcselekvés, menekülőút – és sokszor egyfajta biztonsági öv is. Segítőként akkor leszel igazán hatékony, ha nemcsak a fájdalmat, a belső vívódást látod, hanem a betegség mögötti rejtett hasznot is felismered.
Segítőként mindannyian találkoztunk már ezzel a helyzettel.
A kliens érti, amit mondunk. Felismeri a betegséget kiváltó problémáit, a valódi testi-lelki igényeit, azt is, amivel fájdalmat okoz önmagának. Dolgozik velünk, együtt haladunk… mégsem történik valódi, tartós változás.
Ilyenkor óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés:
„Vajon meg akar-e egyáltalán gyógyulni?”
De biztos, hogy jó kérdést teszünk fel?
Mi van akkor, ha nem a gyógyulás szándéka hiányzik – hanem a gyógyulás által nyújtott biztonságérzet?
A betegség mint biztos pont
Bármennyire is mellbevágó kimondani: a betegség – és a kiváltó oka – sokszor rendszert, kapaszkodót, biztos pontot jelent a beteg életében.
Az ember ösztönösen alkalmazkodik a kialakult körülményekhez.
Megpróbálja az adott helyzetből kihozni a legtöbbet.
Megnyugtatja a tudat: „most ez van”, és abból főz, amije van.
Ez egy ösztönös, működő lelki túlélési stratégia. Az élet így tart fenn egyfajta „stabil” egyensúlyt – ami fájdalmas ugyan, de ismerős, megszokható. Akkor is, ha lemondásokkal és kudarcokkal jár.
És mit hoz ezzel szemben a gyógyulás?
Az életmódváltás gyökeres változást jelent. Másképp kell élni, másképp reagálni, feladni régi mintákat. A gyógyulás útja nemcsak enyhülést hoz, hanem számtalan szembesülést is.
És ott van a veszteség lehetősége.
Elveszhet a megszokott élet egy része.
Megjelenhetnek új elvárások: „most már tudod”, „most már meg tudod csinálni”.
Felszínre kerülhet a szabadság – ami nemcsak felszabadító, hanem ijesztő is.
Fel kell vállalni az érzéseket, választani kell, felelősséget kell vállalni egy jobb életért.
Ha a kliens még nem tudja átérezni ennek az új életnek az örömét, könnyen megretten. És ez nem hiba. Ez egy érthető, természetes lelki állapot következménye.
A segítő rejtett nehézsége
Terapeutaként ilyenkor komoly belső ellentmondásba kerülhetünk.
Látjuk a lehetőségeket.
Érezzük a kliens félelmeit.
Nem akarjuk sürgetni – mégis érezzük az idő szorítását.
Ez az a pont, ahol a támogatás könnyen átbillenhet túlzott akarásba, győzködésbe vagy finom nyomásgyakorlásba. És ez szinte mindig ellenállást szül.
Ilyenkor nem több érvelésre van szükség, hanem lehetőségre. Olyan tapasztalásra, amelyben a gyógyulás jó érzései valóban átélhetővé válnak.
Amikor az igazság is kevés
Sok terápiás folyamat ott akad el, hogy elmarad a jó, teljességet adó érzések felismerése és megélése. A kliens nem érzi – és így nem is érezheti –, hogy ami a betegség helyére kerülne, az valóban vonzó.
Pedig van, amikor a gyógyuláshoz épp ezt kell elérnünk: hogy a kliens ne csak értse, hanem vágyja is az új állapotot.
A betegnek biztonságérzetre van szüksége. De ezt a biztonságot át kell helyeznie: a betegségből a gyógyulásba.
Miért ragaszkodunk bármihez?
Mert valami jót ad. Mert hasznot hoz.
Ha a betegség ezt adja meg, akkor érthető a ragaszkodás. És ezt segítőként nem legyőzni kell – hanem megérteni.
Segítenünk kell átérezni, hogy a gyógyulás nem elvesz, hanem felszabadít. Csak a rosszat veszi el, és helyette új lehetőségeket hoz.
Itt válik különösen fontossá minden olyan megközelítés, amely nem siettet, nem tukmál, nem magyaráz túl – hanem láthatóvá tesz, és meghagyja a választás szabadságát. A Lélek-rajz terápia ebben különösen pontos: megmutatja azt is, amiről a beteg még beszélni sem tud.
Ne akard meggyógyítani
Ne akarj meggyógyulni a kliens helyett.
Fogd a kezét, segítsd a gondolkodását, és támogasd, hogy amikor készen áll meghallani a lelke halk útmutatásait ott lehess mellette.
A hatékony terápia nem erőltet! - de nem is hagy magára
Azt segíti, hogy a testnek és a léleknek ne legyen többé szüksége megtartani azt az életfelfogást, amelynek következménye a betegség lett.
Végül
Lehet, hogy a kliensed nem a betegségtől fél.
Lehet, hogy attól fél, ki lesz ő nélküle.
Ha ezt segítőként szem előtt tudjuk tartani, akkor valóban jól végezzük a munkánkat.