Gyerekkorunkban nevelik belénk betegségeink lelki okát

Betegségeink lelki okát

Gyerekkorunkban nevelik belénk betegségeink lelki okát

Felnőttként csak pislogunk, mint az a bizonyos béka a Miskolci kocsonyában és el sem igen szeretnénk hinni, hogy milyen mélyen égtek tudatunkba az otthonról hozott beidegződéseink és szokásaink, melyek aztán egész életünkre nézve meghatározóvá válnak – lényegében mindennel kapcsolatban

Csak kapkodjuk a fejünket: mire felnövünk, mire kialakul személyiségünk, egy komoly csomag nyomja vállunkat. A zsákunkat telepakoljuk az összes önsorsrontási képességünkkel, az energia és figyelem felemésztő szokásainkkal, és persze azokkal is, melyek a legnagyobb ajándékkal fognak felérni. Komplett pakkot hozunk/kapunk otthonról és ez az eszközkészlet egész hátralévő életünk viszonyulásait meghatározza. Így a boldogsághoz, az egészségünkhöz valót is.

De miért gyerekkorban vagyunk erre a legnyitottabbak?

Tök jó gyermeknek lenni. Szabadok vagyunk és annak is érezzük magunkat. Nem kell aggódnunk a világ dolgai miatt. – nem is igen értjük azokat

Gyakorlatilag az egész körülöttünk lévő „rendszer” a mi kiszolgálásunkra épül. – tulajdonképpen körülöttünk forog a világ

Gyermeki elménk, tökéletesen tiszta lap, ami alig várja, hogy valaki megtöltse, teleírja. Tudatunk itatós, vagy szivacs módjára minden információmorzsát magába szív és magáévá tesz.

Elménk nem válogat. Azt szívja fel, ami elé kerül. Ennek minden jó és árny oldalával együtt.

De, gyermekként szabályok szerint kell élnünk (még akkor is, ha ez nem tudatosodik). Mindenről és mindenkiről megmondják hogyan gondolkodjunk. Amikor pedig szabályt szegünk – az ő szabályaikat –, akkor az bizony büntetést von maga után.

Ugye emlékszel az ilyen és ehhez hasonló mondatokra?

  • Ne nyúlj hozzá! Ne simogasd! Ne, ne, ne…
  • Köpőd ki!
  • Nem szabad…
  • Amíg az én házamban laksz…
  • Amíg az én kenyeremet zabálod…
  • Ha majd felnősz… lehet szavad… de addig…
  • Nehogy már jól érezd magad azzal, hogy…!

A számtalan tiltó mondat mellett egy sor pozitív viselkedési szabályt is találni fogsz, melyeket simán tovább adsz gyermekeidnek.

Tudod, nem is az a fő gond, hogy egy rakás viselkedési formát és (értelmetlen)szabályt belénk véstek, hanem az, hogy olyan szabályokat is lenyomtak torkunkon, amiktől már nekik is felállt a hátukon a szőr, mégis tovább adták. S amíg nem szakítod meg a kört, Te is megfogod tenni… egészen addig, amíg valami jobb szabályt nem választasz a rég megszokott helyébe.

Amikor felnövünk, akkor már felül tudnánk vizsgálni elfogadott szabályainkat, de olyan mélyen beivódnak elménkbe, hogy sajátunkként tekintünk rájuk, és meg sem vizsgáljuk, hogy a miénk-e. (Ha valami a tied és jó hozzá igazodni, akkor örömmel tölt el… minden más esetben rossz érzés társul mellé… akkor is, ha „csak” magadra vetted, pedig nem is vagy ilyen.)

 

El tudod képzelni, mennyi rossz szabályt ültetsz át gyermeked elméjébe? Amiről tudod, hogy rossz – Te is megszenvedted – de elfelejtettél valamit kezdeni vele.

A szülök nevelik belénk szabályainkat, melyek később betegségeket okoznak!

Amíg gyermekek vagyunk, szüleink hozzák a (rend)szabályokat és nekünk már „csak” igazodni kell hozzájuk és addig, míg meg nem találjuk önállóságunkat, míg nem vagyunk képesek önállóan szabályokat hozni, míg nem lesz bennünk elég tapasztalat és tudás, addig ez tökéltesen jól is van így.

De csak addig!

Amikor viszont képessé válunk használhatóbb szabályokat alkotni és azok szerint élni, akkor – de nem előbb – le tudunk válni a régi (berögzült és magunkra vett/erőltetett szabályokról) és felnőtt módjára tudunk élni és önálló szabályokat hozni.

Igaz, amikor kizökkenünk felnőtt létünkből, amikor felnőttként gyermek módjára viselkedünk (elveszítjük lábunk alól a talaj, kicsúszik kezünk közül az irányítás), akkor azzal együtt visszatérünk gyermeki viselkedésünkhöz és az akkori viselkedési szabályokhoz is.

Tudod… azokhoz, amiket rád erőltettek szüleid és azok szülei… amiktől oly sokat szenvedsz. Mégis, abban a lelki állapotban vissza fogsz térni a már megismerthez. Hiába alkottál új és élhető, jól élhető szabályokat.

Amikor lemondasz felnőtt léted szabadságáról, lemondasz a jól működő szabályaidról is. Amikor pedig tudod, hogy amiről lemondasz az jó, akkor már csak a rossz marad.

Most meg kell találnod a felnőtt és a gyermek lét sajátosságai közötti egyensúlyt! Tudnod kell szabályokat hozni, de fel is kell rúgnod azokat, hogy jobbakat, élhetőbbeket alkothass helyettük. De ehhez mindenképpen vissza kell térned gyermeki énedhez! Enélkül a szabadság nélkül pontosan azokat a merev, hasznavehetetlen és sok szenvedést, lemondást okozó szabályokat alkotnád újra, mint amilyeneket szüleidtől vettél át. S ezek a rossz szokások, szabályok egy sor betegség kialakulásának ágyaznak meg.

Hogyan szabadulhatsz meg a betegséget okozó szabályok alól?

  1. Tudatosítsd magadban: bármilyen szabályt hozhatsz, bármihez tarthatod magad… feltéve, hogy örömmel tölt el.
  2. Lehetsz gyermek és felnőtt is… és ezt legfeljebb csak olyan ember akarja megszólni, aki nem ismer és nem is igen akar megismerni.
  3. Nem tudsz rossz szabályt hozni, de ha mégis, akkor érzed, hogy rossz és másikat hozol helyette.
  4. Amikor szívedbe nézel rájössz: szabadon választhatsz a szabályaid közül.
  5. Emlékeznek kell: arra valók a szabályok, hogy azokkal boldogabbá, élhetőbbé és természetesen teljessé tudd tenni életed.
  6. Lehetsz gyermek is, amikor a szüleid szabályaihoz való alkalmazkodás tölt el maradéktalan jó érzéssel.
  7. Emlékezz! Úgy tudsz nem gondolni a zsömlére, hogy a kiflire gondolsz. Úgy tudsz nem gondolni a régi berögzült – magadra vett – szokástól, hogy valami olyanra figyelsz, ami betölti hiányérzeted és az elégedettség érzésével tölt el.

Nyugalom! Lehetsz gyermek és felnőtt is!

De csak akkor leszel mindkét „szerepedben”

Szóljon hozzá!