Csodák? Léteznek? A tudatos teremtés lélektana

Végzetszerűen, minden előjel nélkül esünk hullámvölgybe. Van, amikor az istennek sem akarnak összejönni a dolgaink és úgy érezzük, ver minket az...

Kétségbe esve, a levegőbe (némán) kiáltva... választ nem is remélve kérdezzük: miért hagyott el Isten?

Ezekben az időszakokban azt képzeljük, megvagyunk átkozva, vagy valamilyen ködbe vesző bűnünk miatt a sors ver minket…

Kapálózunk, rohanunk fűhöz-fához, de akármit csinálunk… pofára esünk.

Teljesen és tökéletesen fordítva sül el minden igyekezetünk…

Ha megszakadunk, akkor is elromlanak a dolgaink és megmagyarázhatatlan, semmiből jövő károk érnek… folyamatosan félre értik mondandónkat és hiába „rokkanunk bele”, akkor is minden balul sül el.

Ilyenkor azt érezzük Nekünk semmi se sikerül…

Tökéletesen igazad van! Legalábbis abban, hogy úgy nem sikerül semmi, ahogy ilyenkor éljük az életünk.

Nem könnyű kitörni ebből a felfogásból, de az alábbi egyszerű gyakorlattal könnyedén megteheted!

Emlékezned kell!

Fel kell idézned életednek azon szakaszát, amikor szinte a kisujjadat sem kellett mozdítanod, mégis minden sikerült… sokszor még annál is jobban, mint ahogyan vágytál rá.

Ezek az emlékek kitörölhetetlen nyomot hagytak benned, tehát képes vagy felidézni, újra élni és feléleszteni ezeket az élményeket. S, pont ez az első dolog, amivel foglalkoznod kell. – már amennyiben vissza akarod hozni szerencsés állapotod.

NEM OLYAN BONYOLULT EZ!

Vegyél pár, mély lélegzetet és emlékezz!

Csak az érzésre!

Érezd át azt, amikor futott a szekér – minél konkrétabb esetet idézel fel annál könnyebb lesz érezned.

Aztán keresd meg, milyen tulajdonsággal rendelkeztél, hogy gondolkodtál akkor? Mennyire voltál laza vagy görcsös? Örömmel vagy valami mással a szívedben vágytál céljaid megvalósulására?

Így már könnyebben átérzed, hogy melyik – meglévő – tulajdonságodat kell előtérbe helyezni, hogy elérd azt a lelki állapotot, amellyel „megteremtheted” céljaidat.

Azt akarod elhitetni magaddal, hogy a szerencse nem tőled függött, hogy te semmit sem tettél a csodáidért? Ennél nagyobbat nem is tévedhetnél! MINDEN rajtad áll! Minden tőled függ!

Hahó!

Nem veszett el a teremtő képességed!

Ha valóban elveszett volna, akkor meggyászolnád, eltemetnéd, és nem fájna már a hiánya sem! Azért fáj, mert a lelked mélyén érzed: képes vagy megtalálni a kulcsot, kinyitni a csodáidhoz vezető ajtót és képes vagy visszatérni ahhoz az áldottnak nevezhető – természetes, teremtő – állapotodhoz, amit már oly sokszor megéltél!

Ebben a visszatalálásban Neked is szereped van! Nélküled nem fog menni…

Mondhatnám: MINDEN csak rajtad múlik!